Skip to content

A Fény Újjászületése, a téli napforduló ősi ünnepe

A Fény Újjászületése, a téli napforduló ősi ünnepe
Az Eredet vallásában, az Ősi vallásban a téli napforduló a négy nagy ünnep egyike. A Fény újjászületésének, az Élet születésének ideje.

A téli napfordulót az ősidők óta megünneplik az emberek szerte a világon. Olyan közös esemény, ünnep ez, amelyen az egész emberiség egyként osztozik.

A szakrális születés, az újraszületés kezdő pillanata december 21-22, a tél napforduló mindenkori ideje

Ez az az időpont, amikor a szakrális felfogás szerint a lélek újra testet ölt. Az ősi hitben ez a világlélek, a Föld éltető lelke, amely ekkor, a téli napforduló idején tér vissza a föld-testébe.

A dátum azért változik, mert a 365 napos év nem pontos. Ezért szükséges négy évente (kivéve az évszázadok esetében) egy szökőnapot beiktatni.

A téli napforduló dátuma emiatt három éven át december 21-re esik, míg a negyedik évben (mindig a szökőév előtti évben) december 22-re.

A Fény Újjászületése, a téli napforduló ősi ünnepe
A Fény Újjászületése, a téli napforduló ősi ünnepe

A Téli Napforduló Misztikuma

A téli napforduló nem csupán egy asztronómiai jelenség, hanem egy mélyreható, spirituális esemény is, amely az emberiség története során számos kultúrában megünneplésre került. Ez a különleges időpont az évszakok változásának metaforája, a sötétség birodalmának és a világosság diadalának szimbolikus ütközete.

A természet ciklikus megújulását és a fény újjászületését ünneplő esemény egyben a belső megújulás és a lelki reménykedés időszaka is, mely a világosság iránti vágyakozást és a sötétség mélyéről fakadó elszántságot tükrözi.

A Lélek Útjai a Tél Szívében

A téli napforduló titokzatos pillanatai egyfajta spirituális kaput nyitnak meg az emberi tudat és a természeti világ között. A sötétségben szunnyadó fény magvai a leghosszabb éjszaka mélyén kezdik meg ébredező útjukat, hogy új ciklusba léphessenek.

Ez a pillanat egyaránt szól a befelé fordulásról, az elmélyülésről, a meditációról, és a közösségi összetartozás élményéről. Pogány hagyományokban gyakran tűzzel, énekszóval és táncokkal kísért rituálék formájában ünneplik, melyek a fény visszatérését, a termékenység megújulását és az élet erőinek újbóli cselekvésre keltését szimbolizálják.

Spirituális Megújulás és Közösségi Összetartozás

A téli napforduló ideális alkalom a spirituális megújulásra, a belső világ feltárására és a kozmikus összefüggések elmélyítésére. Ebben az időszakban a pogány fiatalok és az örök keresők egyaránt lehetőséget kapnak, hogy mélyebben összekapcsolódjanak a természet ősi ritmusaival, és újraértelmezzék az élet, a halál és az újjászületés örök ciklusát.

A közös rituálék és szertartások, az ősök hagyományainak ápolása és az új szokások megteremtése lehetőséget adnak a közösség megerősítésére és a személyes spirituális út további építésére.

A téli napforduló tehát nem csak a fizikai világ egyik fontos fordulópontja, hanem egy mély, lelki utazás kezdete is, amely során a sötétségben rejlő lehetőségek feltárulnak, és a fény újjászületik. Egy olyan időszak ez, amikor a spirituális kapcsolódás, a belső csend és a közösségi ünneplés egyszerre kínálja a lelki gazdagodás és az életszemlélet megújulásának lehetőségét.

A téli napforduló ősi ünnep

Habár a Karácsony szavunk keresztény ünnepet takar hivatalosan, valójában a kereszténység csupán rátelepedett egy ősi ünnepre – a mi ősi ünnepünkre!

A téli napforduló, karacsúny, yule, karácsony a Fény Születésének ősi ünnepe

A téli napforduló, karacsúny, yule, karácsony a Fény Születésének ősi ünnepe
A téli napforduló, karacsúny, yule, karácsony a Fény Születésének ősi ünnepe

Mithrász született Karácsonykor, nem Jézus

Az Anatóliából származó, hettita eredetű, majd perzsáktól átvett és római pantheonba emelt Mithrász (latinul Mihras, görögül Μίθρας) harcos fényisten ünnepe a téli napfordulóra esett, míg Jézus születése szeptember végére.

Amikor Konstantin birodalmi vallássá emelte a kereszténységet, a katonai arisztokrácia által közkedvelt Mithrász alakjával olvasztatta össze Jézusét.

Így lett az addig passzív társadalmi ellenállást tanító, híveit vértanú halálra ösztönző, békés zsidó istenből egy harcos zsidó-római isten. Nicea előtt Jézus híveinek tilos volt még saját életük védelmében is fegyvert ragadni. Nicea után viszont elvárták, hogy a hitet fegyverrel is megvédjék, ha kell.

Az eredeti, december 25-re eső, már a hivatalos államvallás részét képező Fényünnep Rómában a Dies Natalis Solis Invicti, azaz a Legyőzhetetlen Nap Születésnapja nevet viselte és Aurelius császár vezette be i.sz. 274-ben.

A karácsonyt tehát csak átvette a kereszténység!

Mithrász szobra a Vatikánban. Kép forrása
Mithrász szobra a Vatikánban. Kép forrása

Türk és szláv népek

Ami a Római Birodalomban Mithrász ünnepe volt (a neve számértéke egyébként 360, míg a részben Mithrász inspirálta gnosztikus Abraxas-é 365), az a belső-ázsiai türk népeknél a Sötétség Elmúlása, azaz Kara-čun,

A türk hatásra vették át a szláv nyelvek illetve a román is – a téli napforduló mindenhol a sötétség elmúlásának napja.

  • Belarusz: Карачун, Karacsun;
  • Bolgár: Крачон, Kracson or Крачунек, Kracsunek
  • Macedón: Крачун, Kracsun;
  • Ó-orosz: Корочунъ, Korocsunú;
  • Orosz: Корочун, Korocsun or Карачун, Karacsun;
  • Ruszin: К(е)речун, K(e)recsun or Ґ(е)речун, G(e)recsun;
  • Szerb: Крачун, Kracsun;
  • Szlovák: Kracsún;
  • Magyar: Karácsony;
  • Romaán: Crăciun, Krácsiun.
 
a téli napforduló mindenhol a sötétség elmúlásának napja
a téli napforduló mindenhol a sötétség elmúlásának napja

A téves szláv és román szófejtegetések

Természetesen se a szláv, se a román nyelvtudósok nem hajlandók elfogadni a tisztán bizonyított türk szóeredetet. Max Vasmer az ünnep nevét a proto-szláv *korčunŭ szóból származtatta, ami viszont a *korčati igéből származik, ami azt jelenti, hogy „előre lépni”.

Gustav Weigand, Alexandru Cihac és Alexandru Philippide hasonló szláv etimológiát kínálnak, amelynek alapja a kratŭkŭ (kurta, rövid) vagy kračati (lépéseket tenni).

Másrészt Hugo Schuchardt, Vatroslav Jagić és Luka Pintar a szó román eredetét javasolta, ahogyan a Román Etimológiai Szótár is, a latin creatio,-nis szóra vezetve vissza a gyökereit.

A kerecsensólyom is innen kapta a nevét

Elterjedt, és alaptalan tévhit, hogy a madárról kapta az ünnep a nevét, mert ilyenkor kerecsen sólymot röptettek. Ez nagyjából olyan tévedés, mintha a kereszténység a keresztről kapta volna a nevét, mert azt rajzoltak meg állítottak az őskeresztények mindenhova – miközben a ‘keresztény’ szó a ‘christianos’-ból származik, ami azt jelenti: Krisztus-követő.

Ugyanez érvényes a kerecsenre. A madár kapta a nevét az ünnepről, a napmadár rituális sötétség-űző reptetése pedig következménye, nem pedig oka a Karacsún ünnepének. A Karácsony, vagy másként Karacsúny ősi ünnepünk.

A kerecsensólyom is innen kapta nevét, mint a Nap madara. Amikor egy magyar Boldog Karácsonyt kíván, valójában ősei, kereszténység előtti hitét vallja meg.

A karacsún szláv népeknél

A Koročun vagy Kračun pogány szláv ünnep volt. Ezt a napot tartották a Fekete Isten és más, a romlással és sötétséggel kapcsolatos szellemek leghatalmasabb napjának. A kifejezés első feljegyzett használata 1143-ban történt, amikor a Novgorodi Első Krónika szerzője a téli napfordulót „Koročun”-ként említette.

A pogány szlávok december 21-22-én, az év leghosszabb éjszakáján, a téli napforduló éjszakáján ünnepelték. Ezen az éjszakán az öreg Napot szimbolizáló Hors az északi féltekén a nappalok rövidülésével egyre kisebb lesz, és december 22-én, a téli napfordulón meghal.

Azt mondják, hogy a Fekete Isten sötét és gonosz erőit legyőzik. December 23-án Hors feltámad, és az új nap, Koleda lesz belőle.

A modern tudósok hajlamosak ezt az ünnepet az ősök imádatával kapcsolatba hozni. Ezen a napon a nyugati szlávok tüzet gyújtottak a temetőkben, hogy melegen tartsák szeretteiket, és lakomákat rendeztek a halottak tiszteletére és táplálékuk biztosítására.

A helyi útkereszteződéseknél is meggyújtottak fahasábokat. Egyes szláv nyelvekben a szó egy fiatal ember váratlan halálát és az életet megrövidítő gonosz szellemet jelölte.

A Yule az északi népeknél

A Yule az ó-norvég Jól és Jólnir, Odin egyik nevének modern változata. Az óangol származékok ġēol vagy ġēohol és ġēola vagy ġēoli, a „Yule” (később: „Christmastide”) 12 napos ünnepét, az utóbbi pedig a „Yule” hónapot jelöli, ahol ǣrra ġēola a Yule ünnep előtti időszakra (december), æftera ġēola pedig a Yule utáni időszakra (január) utalt.

Mindkét szó a gót 𐌾𐌹𐌿𐌻𐌴𐌹𐍃 (jiuleis); óészaki, izlandi, feröeri és norvég nynorsk jól, jol, ýlir; dán, svéd és norvég bokmål jul szóból származik, és a proto germán *jehwlą-ból vélhetően rokonítható.

A szó etimológiai származása továbbra is bizonytalan, bár számos spekulatív kísérletet tettek arra, hogy a germán csoporton kívül is találjanak indoeurópai rokonokat.

A yuletide főnév először 1475 körülről tanúsítható

A szó feltételezhetően kifejezetten kereszténység előtti kontextusban elsősorban az ónorvég nyelvben fordul elő. Sok más mellett (lásd Odin neveinek listája) a hosszú szakállú Odin isten a Jólnir (‘a Júliás’) nevet viseli.

A 12. században írt Ágripben a karácsony, jól úgy értelmezik, hogy az Odin egyik nevéből, a Jólni(r)-ből származik. A költői nyelvben a többes számú alak (ó-norvég jóln) is utalhat az istenekre együttesen. Az óészaki költészetben a szó ‘lakoma’ kifejezésként fordul elő, pl. hugins jól (‘holló lakomája’).

Úgy gondolják, hogy az ófrancia jolif (francia joli), amely a 14. században került át az angolba ‘jolly’ néven, maga is az ófrancia jólből származik (az ófrancia -if utótaggal; vö. ófrancia aisif ‘könnyű’, modern francia festif = fest ‘lakoma’ + -if).

Az Oxford English Dictionary azonban valószínűtlennek tartja a jolif ilyen magyarázatát.
A francia szót először az angol-normann Estoire des Engleis, azaz „Az angol nép története” című műben említik, amelyet Geoffrey Gaimar írt 1136 és 1140 között.

De mi a helyzet a Nagy Istennő vallásával?

A Nap az Istennő fia a görög és más ókori mitológiában is. Héliosz Theia fia – Theia a Látás istennője, a tisztánlátás kötődik hozzá. Mezopotámiában Utu/Shamash Ningal (Nagy Úrnő) fia, akinek a későbbi mitológiában Ishkur a mennydörgés istene, Ereshkigal, a Föld Nagy Úrnője és Inanna a Mennyek Úrnője.

Корочун, azaz Korocsun. Kép forrása
Корочун, azaz Korocsun. Kép forrása

Az eredeti ősvallásból átvett isteni leszármazási rend világosan rekonstruálható:

A Nagy Anya fia a Napisten, akinek testvére a Leány – aki azonos a Nagy Istennővel. Ezt erősíti meg, hogy Ereshkigal, a Föld Nagy Úrnője, a Földanya is testvéreként őrződött meg.

A sumerek nem tehettek róla, hogy nem értik az ősi misztériumot, hogy a Leány, az Anya és az Öreganya egy Istennő három személye. Nem értették, hogy miként lehet a Fiúisten egyszerre fia és testvére a Nagy Istennőnek.

A téli napfordulót, mint a Napisten, a Fiúisten születése napját már az ősidőkben is ünnepelték.

A karácsony eredetileg a mi őshitünk ünnepe. Bármely vallást is kövesd, áldott, boldog Fényünnepet kívánunk!

borítókép: Anton Belitskiy

Szülessen újjá a Fény tebenned is a Teremtő Istennő áldásával!

Vélemény, hozzászólás?